A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajándék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajándék. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 14., kedd

A visszatérés. Vásárlás. 25 éves évfordulóra kép


Visszatértem ide. Máris hoztam egy újdonságot, ezt a szüleim 25 éves házassági évfordulójára hímeztem, ami még nem jött el, majd később lesz csak. De nekem már megvan ez az apró kis ajándék, csak még azt kell kifundálni hogy mi lesz a végső formája neki. Bannerben és képben gondolkodom, majd megválik, van idő addig.


A minta nekem nagyon tetszik, egyszerű és nagyszerű, nagyon mutatós mégis relatív rövid idő alatt el lehet vele készülni. Remélem tetszeni fog majd nekik, ha megérjük :)

Vásároltam pár fonalat és egy barnás anyagot, majd a következő kis projectekhez. Nagyon boldoggá tud tenni a látványuk, pedig nincsen olyan rengeteg belőlük, mégis nagyon örülök nekik. A kék és a barna most eléggé túlsúlyban van, de most ezekkel akartam kicsit bővíteni a készletet. 

A visszatérés nagyon jó érzés, bár nem tudom meddig maradok aktívan itt és mikor fogok újra jelentkezni, de úgy gondoltam, hogy miért is ne tegyem közzé ezt a bejegyzést hosszú idő után. 

Legyetek jók és ha olvassátok a blogomat akkor légyszi jelezzétek kommentben. Köszi :)

2012. november 3., szombat

Lila könyvjelző

Ez a kis lila könyvjelző ajándéknak készült, és már vagy két hete megvan, csak még nem tudtam megmutatni és felrakni ide. Hát ebből is kiderül hogy nem sok időm jut kedvenc hobbimra, nagy a hajtás, de még minimum három embernek kéne valami ajándék a közelgő téli ünnepekre, nem tudom mi lesz, tudok-e majd csinálni nekik is. Amúgy nagyon aranyos kis darab, és az a személy akié lesz biztos örülni fog neki. Ja és még magamnak is szívesen csinálnék még könyvjelzőket vagy bármi mást, de nincs időm. 

2012. október 8., hétfő

Csoda történt - Szívecskék készültek

 Régen nem írtam, és még régebben fejeztem be valamit és közöltem. Hát most közlöm, ez a hétvégei és a mai nap gyümölcse. Ajándék lesz szülinapra, szóval meg van örökítve. Nagyon aranyosak, de az összeállítás, az összevarrás lassan megy és a hajszálaim esnek ki az idegességtől. Gyűlölöm ezt a végső részt benne, mert csak :) Nem tudom még mikor lesz tű a kezemben. Nagyobb dologba nem mertem belefogni, mert még így is minimum három dolog van függőben, és nem nagyon látok esélyt arra, hogy hamarosan készen lennének. Szóval a lepényhal előre, de attól valami lesz :DDD

2012. május 20., vasárnap

Rózsás kép [2]

Most így állok az aktuális kedvenc hímzésemmel. Van amikor több órát is öltögetem egy nap, mert nagyon szeretem. :D Jövő hónap végére kéne elkészüljön keretezéssel együtt. Remélem addig meglesz, mivel már csak a váza van hátra meg egy szál kis rózsa. 

2011. november 19., szombat

Szivecske [3] és egy csillag

 Befejeztem már rég a szivecskét, sőt már neki is láttam az összeállításának, csak nem tetszett, így ma kibontottam, de nem volt kedvem újra nekiállni. Van az a kis csillag. Hát egyáltalán nem olyan, mint amilyennek lenni kéne. Elméletileg mikulási ajándék lenne, de nem tudom, hogy odaadjam-e annak a valakinek, vagy nem? Mert nem valami jól sikerült ajándék. Persze nem csak ennyi lenne, de.... Na mindegy. Majd valamit kitalálok. 
Kicsit mostanában alábbhagyott a hímzési kedvem. Remélem ez mulandó. :)

2011. augusztus 7., vasárnap

Ajándék

Egy kedves barátnőmnek készültek ezek az ajándékok. Még készült valami, de sajnos elrontottam a kivágást, túlságosan siettem. A zöld üdvözlőlap is szépen el lett rontva, de aztán apukám valamit javított rajta. Utálom az utómunkát. Amikor már kész van a hímzés, akkor még kell bajlódni az "összeszereléssel". Igaz, hogy az anyagon levő dolgot csak "úgy" nem adhatod oda.

Aki majd kapja, az nagyon szereti Egyiptomot, azt hiszem :) A minta nagyon tetszett, igaz a színeken változtattam. Nem akartam olyan élénk pirosat, és világos kéket, mert az már kész román zászló. Úgyhogy változtattam. A szélén pedig még kellett volna sárga a fekete x-ek közé, de az meg engem a darázsra emlékeztet, ami meg brrr. Gusztustalan. Na de akkor ez egy nagyon személyre szabott átalakítás volt. :P 

2011. június 30., csütörtök

Újabb könyvjelző

Ez a legújabb alkotásom :) Ezt egy kedves barátnőmnek hímeztem, mert régebben az egyik könyvjelzőmet csodálta, és mondta hogy neki is kellene egy olyan. Hát mivel nem szeretek két mintát kihímezni, ezért egy teljesen mást kapott tőlem. Illetve holnap fogja megkapni. Még vásárolunk hozzá egy-két dolgot, és aztán oda adom neki.Tegnap egész végig ezzel ügyködtem, mást sem csináltam olyan 5 órán keresztül. De megérte, mert nekem tetszik a végeredmény. 

2011. február 19., szombat

Két újabb munka


Ez a kesztyű  ajándék lesz egy rokonnak, csak még nem tudtuk kijuttatni nekik. De ami késik. 


Ez a kép elég nagy meló volt, és hát a színkiválasztás nem lett valami jó, de attól még elég szép. Na jó az túlzás :)