Íme befejeztem az abrosz egyik részét. Pont még lesz egy ilyen rész szemben, és kész is lesz a kis terítő.
Elég lassan és nyögvenyelősen jött össze ez is, gyorsítani kéne a tempón, de a jövő hónapban hátha kész lesz :) Szeretnék már sok minden mást is elkezdeni, csak "félek", hogy akkor erre nem lesz már kedvem :S
2012. március 29., csütörtök
2012. március 4., vasárnap
Tavaszi asztalterítő
Régen nem jelentkeztem, azért mert az utóbbi időben nem volt kedvem x-elni. Nem volt rá okom, hogy ne tegyem, hanem nem vett rá semmi, hogy nekiálljak. Most pedig a tavaszra hangolódva ezt az abroszkát szeretném elkészíteni. A fenti a RICO féle verzió, nekem kicsit más lesz, de így is szeretni fogom. Egy kicsi abroszka lesz, keskeny és rövid, a bolti abroszt már unom, így készítek helyébe egy "házit". Remélem hamar elkészül, a tavasszal együtt. :)
2012. február 1., szerda
London - Hölgy Befejezve + Új kép + Szív végleges állapotban
Nem mutattam még azt hiszem ezt a szívet végleges állapotában, de most akkor megteszem. No hát így néz ki. :) És mellette a most elkezdett "mű", egy DMC minta.
Most még csak ennyi van meg belőle úgy két napja, de majd még ügyeskedek valamit. Ez ajándék akarna lenni, annak a személynek a születésnapjára aki megtanított engem keresztszemezni. Ő pedig az én mamám :)
Illetve itt van a Londonos kép a hölgyeménnyel, most mér készen, kontúrral, esőernyő és a cipő pótlásával ezek hiányoztak legutóbb még. Nagyon szép és kedves ki minta, szerettem, főleg magát a hátteret és nem a nőcit, persze jó volt na, és majd mosás meg keretezés után lesz végeredmény. :) Amúgy mostanában nem megy úgy a hímzés, a Londonos kép is nagyon nyögvenyelősön sikeredett még a múlt hónapban, de remélem megjön a kedvem jobban rá. Hátha most. :-)
Címkék:
Anglia,
befejezés,
dmc,
hölgy,
keresztszem,
kész,
kicsi dísz,
konyha,
London
2012. január 22., vasárnap
London - Hölgy [3]
Sajnos még mindig nincs készen :S De azért már van egy kis haladás, a majdnem húsz napos melóból. :D Most már csak a lábacskáját, az esernyőt, a London feliratot és a kontúrozás maradék részét kell elkészíteni, s már jöhet is az újabb. :)
Itt látható, alul, hogy mit is haladtam mostanában, a kék részt nagyon de nagyon nem szerettem. :S De most a lábánál tartok, jön a cipő s aztán már az esernyő hamar fog elkészülni remélem. Februárban már valami másba szeretnék belekezdeni.
A napokban elkészítettem a Picasawebes albumaimat, itt lehet őket megnézni, vannak benne minták. Ezentúl minden mintát oda töltök fel, de azért hagyom még a régieket az oldalon.
Itt látható, alul, hogy mit is haladtam mostanában, a kék részt nagyon de nagyon nem szerettem. :S De most a lábánál tartok, jön a cipő s aztán már az esernyő hamar fog elkészülni remélem. Februárban már valami másba szeretnék belekezdeni.
A napokban elkészítettem a Picasawebes albumaimat, itt lehet őket megnézni, vannak benne minták. Ezentúl minden mintát oda töltök fel, de azért hagyom még a régieket az oldalon.
2012. január 3., kedd
London - Hölgy [2]
Haladok a nőcivel :) Akartam volna már mutatni egy kis haladást, de mindig este jutott eszembe, és akkor már nem lehet egy normálisat fényképezni. :S
Ez a kis hűtőmágnes is véletlenül hasonlít rá. :) A kontúrozást már elkezdtem, és sokkal jobban néz ki vele, mint nélküle. :) Szerintem a felén már túl vagyok, de még mindig élvezem böködni:)
2011. december 30., péntek
2011-es év ikszekben mérve
Ez az év utolsó bejegyzése, ami lezárja a 2011-es évet. Sok-sok dolog készült el. Ha jól számolom 18 darab szépség. Remélem nem csal a szemem. Van közötte sok féle-fajta munka. De mind nagyon színes, mivel én nem szeretem a fakó cuccokat. : ) Kicsit meg is lepődtem 1-2 darabon, hogy azokat valóban még idén készítettem el? Például ilyen a pipacsos könyvjelző. Mindegyik a szívemhez nőtt, van amelyik nincs nálam, hiszen ajándéknak készült, de a kép akkor is megvan róla.
Remélem a jövő évben is készül majd 1-2 munka, és valóra válthatok néhány tervet. : )
Mindenkinek Boldog Új Évet. : )
2011. december 24., szombat
2011. december 8., csütörtök
London - Hölgy [1]
Pontosan egy hete kezdtem neki ennek a csodás képnek. Szerintem elég jól haladtam vele eddig.
Szeretem építgetni London épületeit, nevezetességeit. Imádom Londont, voltam már Angliában, és Londonban is és imádom, még visszamennék legalább egyszer.
Egyszer a várost "építeném fel", majd jöhetne a hölgyike, de a kalapjába s a hajába már muszáj voltam belekezdeni. :) Amúgy ez az első alkalom, hogy várost és hogy embert (!) hímzek. :) A képekért elnézést, sötétedés után, lámpafénynél készültek.
És esett a hó :((
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


